Osie nyakmelegítő

Hát ez hosszú volt. Úgy értem, még nyáron elkészült, de a mintaírás váratott magára. Hogy miért is? Mert nyáron a gyerekektől nincs szinte semennyi szabadidőm, valamint nem nagyon szeretek mintát írni, ez az igazság. Viszont amikor készen van és kiadom, akkor úgy érzem, hogy bezárult az a bizonyos kör, és rátalátam az Egészre:-)

A mintákat egyelőre csak angolul írom, nem tudom, hogy valamikor lesz e majd rá időm magyarra lefordítani…Ha valakinek addig is segitségre lenne szüksége a minta értelmezéséhez, itt vagyok, szívesen segítek.

A nyakmelegítőhöz a fonalat leginkább a színe miatt választottam. Aztán amikor elkezdtem hordani, feltűnt, hogy ez extra meleg. Akkor néztem meg az összetevőket és nem hittem a szememnek. Mink azaz nyercszőr is van a gyapjúhoz keverve. Így kérem szépen még speciálisabb ez a ruhadarab:-)

Annyira praktikusnak találom ezt a féle sálat, hogy már alig várom, hogy kössek még.

Ötletek és fonalak vannak, csak idő kell. Olyan kíváncsi lennék, hogy például azok a tervezők, akiknek határidős megrendeléseik vannak, van 3 gyerekük, segitségük egy szál sem, főznek, takaritanak, sulikba, edzésekre rohangálnak, néha megpróbálnak akár még sportolni is, ŐK HOGYAN CSINÁLJÁK? Lehet, hogy nem az ilyen anyukákból lesznek profi tervezők????

Jó, most mutatok még pár képet, aztán még jövök.

Puszi

Zsuzsa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.